A Kiskunfélegyházától 2 km-re fekvő paraszttanyánk nyugodt környezetben, télen-nyáron várja vendégeit, ideális kikapcsolódási helyet nyújtva nagycsaládosoknak, baráti társaságoknak 10 főig. (Pótágyakkal tovább is bővíthető a ház befogadóképessége.)
Családias hangulatú tanyánkon különös figyelmet fordítunk arra, hogy vendégeink jól érezzék magukat, és minél kellemesebb kikapcsolódásban legyen részük.
Nálunk hagyományos, igazán nyugodt környezetben pihenhet és szórakozhat. A gyerekek játszhatnak a nagy füves területen, vendégeink a tanya "éléskamrájából" (zöldségek, gyümölcsök, tojás, tej) is vásárolhatnak étkezésükhöz.
A vendégeink nyugalmát sem a házigazda, sem idegen nem zavarja meg, a házat mindig csak egy társaságnak adjuk ki.
A ház egy régi paraszttanyából vált igazi, komfortos vendégváró tanyává. A szobák fagerendái 1906-ban kerültek az épületbe, így tanyánk 2006-ban ünnepelte 100 éves fennállását.
A házban 4 szoba, - 2 db kétágyas, 2 db háromágyas - konyha, étkező, fürdőszoba áll kedves vendégeink rendelkezésére.
Az előtérből nyílik a teljesen felszerelt konyha, ahol gázsütő, mikrohullámú sütő, hűtő áll a vendégek rendelkezésére, és az elkészített ételek tálalásához is minden kiegészítő megtalálható. A kedves vendég lehet önkiszolgáló is: a gáztűzhelyen elkészítheti a család ebédjét vagy vacsoráját, a kertben termett növényekből.
A ház földszintjén két, a régi idők berendezését felelevenítő szoba szolgálja a vendégek kényelmét. A nagyobb szoba egyik dísze a búbos kemence, melynek meleg fala gyorsan átmelegíti a hűvös időben átfázott testet.
A kisbabákkal érkezők részére egy gyermekágy is rendelkezésre áll.
Az emeleten két szoba, egy társalkodó és egy mosdó található, melyek a nagyobb társaságok, családok fogadását is lehetővé teszi.
A ház fürdőszobája hideg-meleg vizes zuhanyzóval, káddal, mosdókagylóval felszerelt.
A főépület mellett egy kellemes faház is a vendégek rendelkezésére áll, ahol szabad levegőn, - akár esős időben is - kényelmesen beszélgethetnek. A faházban is megépült egy kemence, a nyáron érkező vendégek számára itt készül a rendkívül ízletes "kemencés lángos".
A ház körül nagy, füves terület található, ahol lehetőség nyílik a szabadidős sportok űzésére, de kialakított tűzrakó hellyel, napozóágyakkal, ill. homokozóval is rendelkezünk.
Az elkerített baromfiudvarban kész "állatkert"-tel ismerkedhetnek meg vendégeink. Tyúkok, kacsák, libák, gyöngyök, birkák, galambok, és cicák mellett szamár is lakik nálunk.
Egyéb szolgáltatások - étterem, orvosi rendelő, posta, fodrász, piac, üzletek - Kiskunfélegyházán találhatók.
Programajánló:
A tanya szomszédságában sportrepülőtér van, így a kertből láthatók a vitorlázó- és sárkányrepülők, illetve az ejtőernyős ugrások, valamint sétarepülésre is lehetőség van.
Kiskunfélegyházán felkereshetik a Petőfi, - és Móra-házat valamint a Börtönmúzeumot is. A városnak önálló termálvizes strandja van, uszodával, szaunával.
Tehetnek kellemes kerékpártúrát a Tiszához, a Tőserdő-Tiszaalpár-Lakitelek-Tiszakécske útvonalon. Ezeken az üdülőhelyeken lehet strandolni, úszni, csónakázni, sétahajókázni és horgászni is. A környékben, ill. a Kiskunsági Nemzeti Parkban rendkívül színes, ritka és védett élő- és madárvilág található, mely akár tanösvények által, akár külön szervezett programok keretében is megtekinthetők.
A programok közül nem szabad kihagyni a tanyától 20 km-re lévő Bugacot a Pusztamúzeummal, és Bugac-pusztát, ahol érdekes lovas program keretében tekinthetik meg a bugaci ménest és gulyát.
Bács-Kiskun Megye székhelyén, Kecskeméten (25 km) megtekinthető a Bormúzeum, az agrártörténeti gyűjtemény, a Cifrapalota és a Játszóház, a csodálatos városháza, mely minden órában harangjátékkal szólal meg, valamint látogatást lehet tenni a Planetáriumban és a Kecskeméti Vadaskertben is.
A tanyától kb. 60 km-re fekszik az Ópusztaszeri Emlékpark, ahol meglátogatható a világhírű Feszty-körkép.